fbpx

7 egyértelmű jel, hogy kemény a víz otthonában!

Magyarország egészében a közepesen kemény, illetve a kemény víz dominál, mely számos kellemetlenséget okozhat háztartásában, hiszen háztartási berendezéseit és a vízhálózatot is károsítja.

De mit jelent az, ha “kemény a víz”?

A víz keménysége a calcium-oxid (CaO) mennyiségétől függ. Ezt az egy liter vízben mért mennyisége alapján kerül meghatározásra. Ez alapján a víz keménységét országunkban is leggyakrabban német keménységi fokban fejezzük ki (nk°). Egy német keménységi fok 10 mg/l kalciumoxiddal egyenértékű magnézium vagy kalcium ionnak felel meg. Ezt figyelembe
véve az alábbiak szerint soroljuk be a vizet a keménységi fok alapján:

  • 0-4 nk°: nagyon lágy víz
  • 5-8 nk°: lágy víz
  • 9-16 nk°: középkemény víz
  • 16-30 nk°: kemény víz
  • 30 nk°: nagyon kemény víz

Mit okoz a kemény víz?

Bár a kemény vizet fogyasztása során finomabbnak ítélhetjük meg, a túl kemény víz számos problémát és kellemetlenséget okoz háztartásunkban és berendezéseinkben. Mosó- és mosogatógépeink hamarabb romlanak, a vízkőlerakódások nem kevés bosszúságot okozva számos helyen megjelennek, sőt, még vízcsöveink is eldugulhatnak.

Ha az alábbiakban felsorolt jelek közül akár csak egyet is tapasztal otthonában, nagy az esély rá, hogy az Ön háztartásában kemény víz található!

Más íze van a kávéfőzővel készült kávénak, mint korábban

Gyakran tapasztalt probléma, hogy a lakosok panaszkodnak a kávé megváltozott ízére, miszerint “mikor még új volt a kávéfőző, sokkal finomabb volt a kávé”. A legtöbben természetesen a kávéfőző elhasználódására, vagy a kávék minőségbeli eltérése gyanakodnak. A megjelenő problémáért sok esetben azonban maga a vízkő és annak
lerakódása a hibás. Ezért ez egy nagyszerű gyakorlati teszt is lehet számunkra, ugyanis ha úgy ítéljük meg, a kávéfőzőnkkel készült kávé íze megváltozott, erős lehet a gyanúnk, hogy a vízkő károsítja berendezésünket.

Vízcseppes foltok a mosogatógéppel elmosogatott poharakon

Minden háziasszony egyik rémálma, hogy miután kinyitja a mosogatógép ajtaját, azt látja, hogy edényei helyenként koszosak maradtak, vagy poharai a száradás után is vízcseppesek. Akárcsak a kávéfőző esetében, ilyenkor is hajlamosak vagyunk magát a berendezést okolni, miközben a csíkos, vízfoltos poharakért egyértelműen a vízkövet kell felelőssé tennünk.

Gyakran, akár heti szinten megjelenő vízkőlerakódás a csaptelepeken, zuhanyzón, kádon

A vízkő megjelenésének leginkább látható helye a fürdőszoba. Megtalálható a csaptelepeken, a szerelvényeken, a zuhanyzón, a kádon. Eltávolítása pedig időt és energiát igényel. Éppen ezért nem kis bosszúságot okoz, ha azt tapasztaljuk, még egy hét sem telt el a legutóbbi nagytakarítás óta, a csaptelepeken, vagy a zuhanykabin ajtaján pedig már ismét ott virítanak a makacs fehér foltok. Ráadásul ahhoz, hogy ezektől megszabaduljunk, nem elég egy száraz rongy, sokszor bizony durva tisztítószer használata szükséges. A csaptelepeken megjelenő vízkőlerakódások mondhatni nagyon egyértelmű jeleket ad vizünk
állapotáról: minél gyakrabban jelennek meg a vízkőlerakódások, annál rosszabb a helyzet. Általánosságban viszont elmondhatjuk, hogy a heti szinten megjelenő vízkő már komoly aggodalomra ad okot.

  

Ivóvízzel való öntözés után a növények levelein foltok jelennek meg

Csakúgy, mint sok más helyre, a vízkő a kemény vízzel öntözött növények leveleire is kiül. Amellett, hogy növényeink esztétikai látványát rontja, egészségkárosító hatása is lehet rájuk, ha túl sok vízkő rakódik le, hiszen többek között a növény földjének Ph-értékét is befolyásolja. Környezetvédelmi szempontból pedig az ivóvíz helyett a felfogott esővízzel történő öntözés az ajánlott.

Csökken a vízcsapból kiáramló víz nyomása

A csapból, vagy zuhanyfejből kiáramló víz nyomásának csökkenése sok tényezőtől eredhet. Az ingadozó nyomás hátterében szerencsés esetben nem is bújik meg kimondott probléma, rosszabb esetben viszont akár dugulás, vagy csőtörés is kialakulhat. Ám ha hosszútávon tapasztaljuk a víznyomás csökkenését, jogosan feltételezhetjük a csövekben lévő vízkőlerakodást. Ennek eltávolítása sok esetben komoly költségeket von maga után, hiszen a csövekben lerakódott vízkőnek már a megtalálása is jelentős kiadással jár.

Csökkent a kazán teljesítménye

Akárcsak a víznyomásnál, úgy a kazán teljesítményénél is komoly gondot okozhat a vízkő. Nem csoda, hiszen napi szinten óriási mennyiségű vízzel dolgozik. Kutatások szerint akár a felére is csökkenhet egy kazán élettartama, ha nap mint nap kemény vízzel végzi a munkát. Emellett a vízkőlerakódás miatt lecsökkent keresztmetszet esetében a berendezés magasabb teljesítményre van kényszerítve, ami által többet is fogyaszt.

Nem fűt a radiátor, vagy bizonyos részein hideg

Nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni! Ha a radiátor bizonyos részeken hideg, míg máshol forró, könnyen lehet, hogy helytelen csövezés, vagy légbuborék okozza a problémát, mely utóbbi egy egyszerű légtelenítéssel már orvosolható. A vízkőlerakódás azonban a radiátorban is kialakulhat és eltömítheti vagy elzárhatja azt, így jó, ha elővigyázatosak
vagyunk és számításba vesszük ezt a lehetőséget is.

Sok esetben már az apróbb jelek is előrejelzik a komolyabb problémákat, így figyeljünk, mint üzen háztartásunk és értelmezzük a jeleket! A vízkövesedés vissza nem fordítható, a lerakódások eltávolítása pedig gyakran költséges és megterhelő folyamat. Ezért fontos, hogy még időben megelőzzük a problémát és ne várjunk addig, mikor már egy komoly meghibásodás árán szembesülünk a gonddal.

Ismerje meg vízlágyító berendezéseinket, melyek 21. századi szemlélettel, kiforrott technikával és megbízható működéssel biztosítják Ön számára a tökéletesen lágy vizet, a hét minden napján.

Megosztom ezt a bejegyzést:

Facebook
Twitter
LinkedIn

NYÁRI LEÁLLÁS

Irodánk zárva tart:

2024. augusztus 5. – 2024. augusztus 9.

Utolsó rendelési nap:
2024. július 29.

Utolsó csomagküldési nap:
2024. július 31.

Utolsó árukiadási nap:
2024. augusztus 2. / – 15:00